Aktuális információk

Miénk itt a tér?



A Miénk itt a tér? projekt keretében 2015. szeptemberében kezdtünk el a kecskeméti ELEVEN és Spartacus Sportkör Közösségi Terébe heti rendszerességgel interaktív foglalkozásokat tartani 12-20 év közötti fiataloknak.

A fiatalok novembertől Kortárs Képzésen is részt vehettek mely keretében megtanulhatták azt is, hogyan hozhatnak létre saját, közösségüket építő projekteket.

Februárban már saját mini projekteket valósítottak meg.

Ezek közül a projektek közül négyet az Éjszakai Forgatag nevű ifjúsági rendezvényen fognak bemutatni, ahova mindnekit szeretettel várunk.

A projektek mellett lehetőség lesz pinpongozni, csocsózni, kézműveskedni.

A rendezvényen való részvétel teljesen ingyenes.


Esemény ideje:

2016. február 26., péntek 19:00 - 22:00


Helyszín:

Kecskeméti Spartacus Sportkör és ELEVEN Közösségi Tér 6000, Kecskemét Széchenyi sétány 11.









Meghívó


Szeretettel meghívjuk a Főplébániai Karitász alapítvány Miénk itt a tér? című, Norvég Civil Támogatási alapból finanszírozott projektjének sajtótájékoztatással egybekötött nyitó rendezvényére.
Az esemény időpontja: 2015.09.07. (hétfő) 15 óra
Az esemény helyszíne: Eleven Közösségi Tér (6000, Kecskemét Széchenyi sétány 11.)
Projektünk célja, hogy az ELEVEN - Spartacus Közösségi Terekbe járó fiatalok számára adekvát segítséget nyújtsunk közösségépítés, önismeret fejlesztés, és drogprevenció területén.

Megjelenésére feltétlen számítunk!

Kapcsolat, információ:
Adamik Zsanett
Tel.: 76/415-466, 30/7433-089
E-mail: revkmet@t-online.hu